Közel 200 millió forint vagyon-visszaszerzéssel

2019. 06. 14., p - 04:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozói a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársaival közösen hajtottak végre akciót.

Egy testvérpár 2016-ban és 2017-ben felkeresett egy székesfehérvári vállalkozót azzal, hogy hátrányos helyzetű és kisebbségekkel foglalkozó egyesület elnökeként, egy úgynevezett zöld üveggyár létesítésére irányuló pályázati támogatás elnyeréshez segítséget tud nyújtani. A két férfi harmadik társukkal közösen, aki egy minisztérium osztályvezetőjének adta ki magát, keresték fel a vállalkozót. Egy negyedik társuk segítségével hitették el a sértettel azt is, hogy a benyújtott pályázat sikeres volt és ezért különböző indokokkal, több alkalommal pénzt csaltak ki tőle.

z

A pályázati támogatással kapcsolatos információk azonban nem voltak igazak és az elkövetők semmilyen pályázatot nem nyújtottak be semmilyen minisztérium felé, az átvett pénzösszegekért pedig semmilyen igazolható tevékenységet nem végeztek. A 42 éves székesfehérvári L. Krisztián és a 45 éves L. Ferenc társukkal a 48 éves tatabányai O. Mátyással, és a szintén székesfehérvári 43 éves K. Attilával, több mint 366 millió forint kárt okoztak a sértettnek.

A csalással szerzett pénzből ingatlant vásároltak hozzátartozójuknak illetve a sértett által átutalt pénzösszegeket ötödik társuk, a 28 éves tapolcai H. Csaba közbenjárásával készpénzben felvették és egymás között elosztották.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozói a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársaival közösen 2019. június 12-én összehangolt akció keretében Székesfehérváron, Tatabányán és Tapolcán, összesen 5 helyszínen kutatást tartottak további bizonyítási eszközök felkutatása és a bűncselekményből származó vagyon elvonása érdekében.

Összességében 140.437.000 forintot és eurót, valamint közel 5.000.000 forint értékű aranyékszert, autót, és több nagy értékű festményt foglaltak le, valamint egy üzletrész zár alá vételét is elrendelték a nyomozók. A nyomozás során a Fejér megyei rendőrök két nagy értékű ingatlant is zár alá vettek Székesfehérváron és két luxusautót is lefoglaltak. A vagyon-visszaszerzés keretében eddig közel 200 millió forint került elvonásra az elkövetőktől.

Az elkövetőkkel szemben a különösen nagy kárt okozó csalás bűntett és a különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntett miatt az eljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.