Közlekedési vitából orrcsonttörés

2020. 03. 29., v - 09:23
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy helyi férfi 2019. november 7-én 12 óra 30 perc körül Nemeshetésen, a Petőfi Sándor utcában egy közlekedési konfliktust követően bántalmazott egy 66 éves személyt. A szintén helyi férfit először többször mellkason rúgta, aki a földre esett. A felkelni szándékozó személyt ezután fejbe rúgta, majd több alkalommal ököllel a fejét megütötte. A bántalmazás során a megvert férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

A zalaegerszegi rendőrök a 19 éves férfivel szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárásban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fának ütközött a menekülő sofőr

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem. Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart, végül az egyenruhások elfogták őket.