Kukában bújt el a rendőrök elől a sorozatbetörő

2020. 03. 15., v - 14:15
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az V. kerületi nyomozók elfogták azt a 32 éves férfit, aki több betöréses és besurranásos lopás elkövetése miatt próbált meg elmenekülni a rendőrök elől.

Futva próbált menekülni az őt felismerő rendőrök elől a 32 éves budapesti V. Attila, aki a gyanú szerint 2019. október 5. és 2020. február 16. között Budapest III., V. és VI. kerületében több lakásba betört, vagy épp olyan ingatlanokból lopott, ahol a lakók bejárati ajtót bár becsukták, de kulcsra nem zárták.   

A férfi a legtöbb esetben könnyen bejutott a nyitva felejtett otthonokba, majd ami a keze ügyébe akadt, elvitte. Pénzt, ékszereket, órákat, mobiltelefonokat, és egy kamerát is ellopott, melyeknek az összértéke meghaladja a 13 millió forintot.

A nyomozók azonosították a betöréssorozat elkövetésével gyanúsítható 32 éves V. Attilát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A belvárosi nyomozók 2020. március 12-én felismerték V. Attilát a XIX. kerületi Ady Endre úton, aki a rendőröket meglátva menekülni kezdett, majd beszaladt két épület közé. A rendőrök munkáját egy babakocsit toló kismama segítette, aki megmutatta, hogy hova bújt a feltételezett elkövető. A nyomozók ezután elfogták V. Attilát, aki egy szeméttároló konténerben rejtőzködött.  

A férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol hétrendbeli lopás bűntett, kétrendbeli lopás vétség kísérlet és egyrendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrök V. Attilát - mivel egy ellene korábban lefolytatott büntetőügyben nem kezdte meg jogerősen kiszabott büntetésének letöltését - büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.