Kutatás közben érték tetten

2018. 06. 19., k - 13:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A budakeszi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 42 éves budapesti férfit, aki tíz budakeszi házba tört be a gyanú szerint.

A nyomozás adatai szerint a 42 éves férfi 2018. június 18-ára virradó éjjel egy Budakeszi, Törökőr utcában található házba a hátsó ablakon bemászott, majd a nála lévő hátizsákba tisztálkodási szereket, élelmiszert és illatszert kezdett pakolni. A férfi cselekményét a sértett észlelte és értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező budakeszi járőrök az éppen értékek után kutató betörőt tetten érték, elfogták majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

"

Az eljárás adatai szerint a férfi további kilenc, 2017 novemberében és decemberében, valamint 2018 márciusában Budakeszin történt betörés elkövetésével hozható összefüggésbe, amelyek során a gyanú szerint különféle ruhaneműket, ékszereket és értéktárgyakat tulajdonított el több százezer forint értékben.

A budapesti férfit kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. Ellene a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.