Lakókocsi-tolvaj rendőrkézen

2019. 01. 03., cs - 08:09
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mórahalmon lopott lakókocsit egy 38 éves férfi. A helyi körzeti megbízott azonosította, majd előállította a gyanúsítottat.

A járművet 2018 júniusában vitték el a város egyik parkolójából. A helyi körzeti megbízott az adatgyűjtés során azonosította a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak, majd gyanúsítottként kihallgattak. A nyomozók a lakókocsit lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.

A helybeli férfival szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.