Lakossági segítséggel fogták el a rablót

2020. 02. 19., sze - 05:39
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették azt a 27 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint egy idős asszonyt rabolt ki.

Egy férfi betelefonált a rendőrségre 2020. február 17-én kora délután, és bejelentést tett arról, hogy Kiskunhalason egy idős asszonyt kirabolt egy ismeretlen, akit a helyszínen feltartóztattak.

A nyomozás adatai szerint 13 óra körül a Kossuth utcában sétált a 66 éves nő, miközben valaki hátulról meglökte, majd a kezéből a táskáját kikapta, és menekülni kezdett. Futás közben az elkövető a kézitáskából kivette a pénztárcát, de végül a menekülés során ettől is megszabadult. A közelben lévő járókelők meghallották a sértett kiabálását, a tettes után eredtek, őt a közelben elfogták, és visszatartották a járőrök érkezéséig.

A rendőrök előállították a 27 éves kiskunhalasi férfit, akit rablás bűntettével gyanúsítanak. A nyomozók – kihallgatását követően – őrizetbe vették K. Miklóst, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Mivel a gyanúsított menekülés közben eldobálta a korábban megszerzett értékeket, így azok a helyszínen meglettek, ezért a sértett még aznap visszakapta pénzzel teli tárcáját és táskáját.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.