Láncfűrészt lopott egy testvérpár

2018. 04. 13., p - 12:12
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás két csabrendeki fiú ellen.

Egy csabrendeki állampolgár tett bejelentést a rendőrségre 2018. március 20-án, hogy a délelőtt folyamán családi házának ablakát ismeretlen tettes betörte és az ingatlanból eltulajdonított egy több mint harmincezer forint értékű láncfűrészt.

Az ügyben végzett adatgyűjtés és tanúkutatás alapján a sümegi nyomozók a bejelentést követő két órán belül otthonában igazoltatták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 14 éves fiút, aki a kihallgatása alkalmával elismerte a lopás tényét.

A további nyomozások során a rendőrök megállapították, hogy a láncfűrész eltulajdonításakor a fiúval volt 16 éves testvére is, aki segített neki a bűncselekmény elkövetésében. A fiatalt a rendőrök 2018. április 13-án 8 óra körül Lókúton fogták el és állították elő a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eltulajdonított láncfűrészt a gyanúsítottak értékesítették, azt a nyomozók egy szentimrefalvai családi háznál találták meg.

A testvérpár ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Tapolcai Rendőrkapitányság.   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.