Lebukott

2018. 04. 25., sze - 09:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűncselekmény helyszínén hagyta élettársa lakcímkártyáját a 44 éves dömösi férfi.

Egy, a dömösi Duna-partnál leállított lakókocsiba ment be D. Ferenc 2018. április 21-én. A férfi értékek után kutatva megtalált egy női táskát, amit magával is vitt, a benne lévő készpénzzel, bankkártyával és iratokkal együtt. A sértett, amint felfedezte a lopást, feljelentést tett a rendőrségen. Az esztergomi rendőrök a helyszínre érkezve megkezdték az adatgyűjtést. A lakókocsiban találtak egy lakcímkártyát, ami nem a sértetté volt, ezért elmentek az azon szereplő lakcímre. D. Ferenc a lakására házkutatásra kiérkező rendőröknek elmondta, hogy ő járt a lakókocsiban, és vitte el a sértett értékeit. A pénz egy részét élettársával már elköltötte. Ruhákat, élelmiszert vettek belőle és elmentek ebédelni is. A pénz nagy részét a nyomozók a házkutatáson megtalálták, amelyet visszaadnak a sértettnek.

D. Ferencet és élettársát a rendőrök előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra. A 44 éves férfi és 27 éves élettársa ellen – szabadlábon hagyásuk mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, egyben tervezik gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.