Lekövette a nyaklánckitépőt a budapesti taxis

2020. 07. 18., szo - 11:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi rendőrök a taxisofőr jelzése alapján elfogták a feltételezett elkövetőt. Budapest rendőrfőkapitányától jutalmat kapott a segítőkész és bátor taxisofőr, aki egy idős házaspárnak és a rendőröknek segített.

Egy férfi 2020. július 15-én délelőtt Budapest VIII. kerületében, egy lakóház bejárati ajtajánál kitépte egy idős asszony nyakából két arany nyakláncát, majd elszaladt. Az idős asszonnyal volt a férje is, aki azonnal az elkövető után ment, de nem tudta utolérni, mert a férfi beült egy taxiba és elhajtott.

Az esetet látta egy taxisofőr is, aki beültette az idős férfit az autójába és a másik taxis után ment, miközben hívta  rendőrséget. A bejelentővel végig vonalban voltak a rendőrök, akik kollégáikat a helyszínre irányították. A járőrök az Orczy térnél meglátták a feltételezett elkövetőt egy piros lámpánál várakozó taxiban, majd az autó elé álltak és elfogták a férfit.​​

A rendőrök a 28 éves budapesti S. Márk zsebében megtalálták az ellopott két arany nyakláncot, továbbá 4 gramm marihuánát is. Mint kiderült S. Márk, amikor beült a taxiba azt mondta, hogy őt rabolták ki és azért kell sietniük, mert tudja hol van az elkövető. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói kiderítették, hogy a férfi az elmúlt egy hónapban Ferencvárosban és Józsefvárosban is követett el hasonló bűncselekményeket. S. Márk akkor is a sértettek nyakláncát tépte ki. Volt olyan eset a IX. kerületben, amikor egy idős asszonyt a földre lökött, egy másiknak pedig a VIII. kerületben a nyakát szorította meg a támadás során.

A józsefvárosi nyomozók S. Márkot őrizetbe vették és kétrendbeli rablás bűntett, egyrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntett, valamint egyrendbeli kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Bátor helytállásáért Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya 2020. július 17-én elismerésben és jutalomban részesítette Bíró Viktor Ernő taxisofőrt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.