Lencsevégre kapták a tolvajt

2018. 02. 14., sze - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók Jászfényszarun fogták el a férfit.

A 45 éves K. Béla 2018. február 12-én 17 óra körül egy III. kerületi ház garázsából ellopott négy felnit a rajtuk lévő nyári abroncsokkal együtt. A férfi az alufelniket az autójába pakolta, amelyről egy szemtanú a mobiltelefonjával felvételt készített.  A videó alapján a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőt.

A rendőrök 2018. február 13-án 2 órakor jászfényszarui házában elfogták K. Bélát, aki még akkor is a bűncselekmény elkövetésekor viselt ruhájában volt. Ezután a férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vétele mellett lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.