Letartóztatásban a felbujtó

2019. 06. 24., h - 15:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a 38 éves férfinak a letartóztatását, aki az esztergomi bombafenyegetés kapcsán felbujtóként vett részt a bűncselekményben.

Mint arról korábban beszámoltunk, bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. június 21-én 13 óra körül, hogy egy esztergomi gyárban bomba fog robbanni. A rendőrök azonnal megjelentek a helyszínen és megkezdték a gyár kiürítését, a bombakutató rendőrök a gyár átvizsgálását. Az Esztergomi Rendőrkapitányság a bejelentés alapján közveszéllyel fenyegetés miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendőrök, még ezen a napon 16 óra 30 perckor előállítottak egy 14 éves komáromi fiatal lányt, majd 18 óra után pár perccel a 38 éves B. Istvánt is, aki a gyanú szerint felbujtóként vett részt a bűncselekmény elkövetésében. A rendőrök azt a telefont is lefoglalták, amiről a bejelentés történt. Az esztergomi nyomozók mindkét személyt gyanúsítottként kihallgatták.

B. Istvánt a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére a Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit a bíróság 2019. június 24-én elrendelt.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.