Letartóztatták a csépi férfit

2020. 05. 31., v - 18:03
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte annak a 19 éves férfinak a letartóztatását, akinek többrendbeli lopás írható a számlájára.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 19 éves férfi 2020. május 1-jén késő este Komáromban, az egyik étteremben egy őrizetlenül hagyott kabátból bankkártyát, és készpénzt tulajdonított el. Pár nappal később, 2020. május 3-án délután az egyik hotel parkolójából, egy jogtalanul megszerzett indítókulccsal akart elvinni egy személygépkocsit, amikor a tulajdonos megzavarta. Ugyanezen a napon egy komáromi munkásszállóról mobiltelefont is lopott. 2020. május 29-én pedig tetten érték, amikor az egyik kempingben öt lakókocsiba bement, és onnan azt megelőzően különböző használati tárgyakat vitt el. Az egyenruhások a tettest a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A csépi férfi ellen lopás bűntett, csalás vétség és 7 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

K. Istvánt a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére az ügyészség indítványt tett a  letartóztatására, amit az illetékes bíróság 2020. május 31-én elrendelt.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Határsértőket tartóztattak fel Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.