Lezárt akta: A kötéllel együtt leesett

2018. 03. 29., cs - 11:03
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárták le az ügyet a kecskeméti rendőrök.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 63 éves helyi férfi ellen.

Az egyik kecskeméti gimnáziumban 2016. júniusában testnevelés érettségi vizsgát tartottak. Az egyik tanuló gyakorlatának elvégzése során a mászókötéllel - annak visszabomlása miatt - leesett.

A lány a baleset során könnyű sérülést szenvedett.

Az eljárás során beszerzett igazságügyi munkabiztonsági szakértői vélemény alapján az iskola gondnokának felelőssége állapítható meg a baleset bekövetkezésével kapcsolatban. A munkaköri leírás alapján a munkáltató a sporteszközök vonatkozásában folyamatos balesetvédelmi ellenőrzést határozott meg a férfinek, de az okirati bizonyítékok alapján ez nem valósult meg. Így foglalkozás körében elkövetett szabályszegés a balesettel közvetlen ok-okozati összefüggésben van, és a baleset bekövetkezésének elsődleges okaként határozható meg.

 

A nyomozók az ügyet a napokban lezárták, és azt iratokat vádemelési javaslattal küldik meg a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.