Lezárt akta: állatkínzásért felelhet

2019. 09. 28., szo - 08:28
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon befejeződött annak az ügynek a vizsgálata, amelynek gyanúsítottja a kocsijához kötve húzta a kutyáját. Cselekményét vétségről bűntettre módosították a nyomozók.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, 2019. augusztus 5-én állatkínzásról érkezett lakossági bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra. A feljelentő elmondta, hogy az 5413-as számú úton egy autót látott közlekedni, amelynek a hátsó lökhárítójához egy nagyobb testű kutya volt kötve. Az állat egy ideig futott a kocsi után, de rövid idő múlva nem tudta tartani a sebességet, és elesett. A járművet vezető asszony az ekkor már földön fekvő ebet megállás nélkül vontatta tovább. 

A bejelentést követően a járőrök azonnal a megadott helyre mentek, azonban a kutya időközben elpusztult, tetemét az elkövető el is ásta. Az autó vezetőjét – egy 68 éves balotaszállási nőt – a rendőrök előállították, és állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás során kirendelt szakértő azt állapította meg, hogy a kutya azért pusztult el, mert az asszony cselekménye különös szenvedést okozott háziállatának. A nyomozók a szakértői vélemény alapján módosították a gyanúsítást, és a nő cselekményét vétségről állatkínzás bűntettére minősítették át. 

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelés javaslatával átadták az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.