Lezárt akta: bántalmaztak, majd kiraboltak egy időskorút Mélykúton

2021. 08. 12., cs - 11:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három óra alatt elfogták a 18 és 17 éves fiatalt a Jánoshalmi Rendőrőrs nyomozói.

Egy 88 éves mélykúti lakos tett bejelentést rablásról idén januárban. Az idős férfi elmondása szerint otthonában tartózkodott, amikor dörömbölésre lett figyelmes a délutáni órákban. Úgy gondolta, hogy unokája érkezett, ezért elindult kinyitni a kaput. Amikor odaért, meglepetésére nem szerette fogadta, hanem két idegen kamasz. A fiatalok minden előzetes szóváltás nélkül benyomták a kaput, majd ütni-verni kezdték a védtelen férfit. Amikor már a földön feküdt megrugdosták, majd kivették a zsebéből a pénztárcáját, amiben mindösszesen 1000 forint volt és az iratai.  A kamaszok ezután futva távoztak, még a kerékpárjukat is hátra hagyták a nagy sietségben.

A jánoshalmi rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeként 3 óra múlva beazonosították és elfogták a két gyanúsítottat. Az egyenruhások kihallgatták, majd őrizetbe vették őket.

A bántalmazás során – szakértői vélemény szerint – könnyű sérüléseket szenvedett az áldozat. A rendőrök megtalálták a sértett pénztárját, amit a tartalmával együtt vissza is adtak.

A rablás bűntett elkövetésével gyanúsítható fiatalok ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték a nyomozók, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.