Lezárt akta: csirkepörköltet ígért, de helyette kifosztotta áldozatát

2022. 02. 12., szo - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helybéli férfi és tatárszentgyörgyi társa ellen, akik kifosztottak egy mozgásában korlátozott apát és fiát. A nyolcszázezer forintos zsákmányból az egyik gyanúsított azonnal autót vásárolt.

 

Tavaly február 20-án bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy előző napon kifosztottak egy ágyhoz kötött férfit és fiát.

A fiatalabb sértett néhány nappal korábban megismerkedett egy 27 éves tatárszentgyörgyi nővel, akit elvitt az édesapjával közösen lakott házba, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek anyagi ellenszolgáltatás fejében. A férfi a nő fizetségét egy pénzkazettából vette ki, ám óvatlan volt. Az asszony vélhetően meglátta, hogy a dobozban nagyobb mennyiségű készpénz van, amit elmondott egy közeli ismerősének, Cs. Csaba kecskeméti lakosnak.

A páros ez után furmányos tervet eszelt ki. Február 19-én megjelentek a sértett háznál, és felajánlották, hogy kitakarítanak; sőt, az asszony csirkepörköltet is főz korábbi szexuális partnerének, valamint az ingatlanban tartózkodó édesapjának, aki betegségénél fogva ágyhoz kötött.

A fiatal áldozat kapott az alkalmon, a kazettából magához vett egy kisebb pénzösszeget, és elment a boltba, beszerezni a pörkölt hozzávalóit. Bár rövid idő elteltével hazaérkezett, „segítőit” már nem találta a házban; a páros a pénzkazettával együtt – amelyben személyi okmányokon kívül 800 ezer forint is volt – gyorsan kereket oldott. Cs. Csaba a pénz tetemes részét azonnal elköltötte: egy személygépkocsit vásárolt közvetlenül a lopás után.

A tatárszentgyörgyi asszonyt a rendőrök még a bejelentést napján elfogták, míg társát fél nappal később. Kifosztás bűntette és közokirattal visszaélés vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindkettejüket kihallgatták és őrizetbe vették. A járásbíróság Cs. Csabát letartóztatta, a nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el. Az asszony kétes szabadsága azonban nem tartott sokáig: néhány nappal később levágta a lábáról a nyomon követő technikai eszközt, és elhagyta a bíróság által kijelölt tartózkodási helyét. A rendőrök ismét elfogták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. Az asszony a kifosztáson kívül fogolyszökés vétségével is gyanúsítható. A könnyű pénzen szerzett autót a nyomozók a vagyonvisszaszerzés érvényesítése érdekében lefoglalták.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai az ügyben a nyomozást befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.