Lezárt akta: diákcsínynek hitték, bűncselekmény lett a vége

2021. 04. 05., h - 08:38
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet két tizenéves fiúval szemben folytattak rongálás vétség elkövetése miatt.

Dombóvár polgármestere tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2020 decemberében a településen levő Szállásréti tó partján álló, vízöntőt ábrázoló mészkő szobrot feldöntötte, mely el is törött. Az ügyben a Dombóvári Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást rongálás vétség gyanúja miatt. A nyomozók az adatgyűjtés során azonosítottak egy, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyt, egy 15 éves attalai fiút.

A rendőrök a fiatalt elszámoltatták, aki elismerte, hogy egy szintén 15 éves dombóvári fiúval együtt – mert jó bulinak tűnt – döntötték fel a csaknem 180 centiméter magas szobrot, mely miután eldőlt, ketté is törött. A fiúkat a rendőrök rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindketten elismerték a bűncselekményt.

Az eset körülményinek vizsgálatát Dombóvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályán befejezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.