Lezárt akta: „Elástam, hogy ne legyen útba”

2021. 09. 05., v - 10:07
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pilisvörösvári rendőrök befejezték annak a 61 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint egy közeli erdőbe gödröket ásott munkagépével, majd azokba különféle építési törmeléket, hulladékot rakott.

Egy helyi közterület felügyelő tett bejelentést a pilisvörösvári rendőrőrsön 2020. június 17-én, mivel a közeli erdő természetvédelmi területén egy munkagéppel gödröket ástak, majd abba építési törmeléket, hulladékot raktak.

A munkagép által okozott sárfelhordás nyomait követve a rendőrök eljutottak egy 61 éves piliscsabai férfihoz, akit elfogtak és előállítottak.

A férfi a kihallgatásán a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, panasszal a gyanúsítás ellen nem élt. Állítása szerint a négy köbméternyi, egy épület bontásából származó téglákkal, vakolatdarabokkal és betonalapokkal többször is fordult. „Úgy gondoltam, hogy kiviszem az erdőbe és ott elásom, ott nem lesz útba” – fogalmazott.

A Pilisvörösvári Rendőrőrs nyomozói a férfivel szemben a hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.