Lezárt akta: élettársa visszautasította, ezért kést rántott

2020. 11. 29., v - 08:20
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nő szerelemféltés áldozatává vált. Bántalmazója jelenleg is letartóztatásban van.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak egy 68 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint 2020. január 1-én este szóváltást követően megszúrta volt élettársát.

A kecskeméti illetőségű gyanúsított és a 37 éves sértett korábban élettársi kapcsolatban éltek. Szakításuk után a férfi a békülés reményében többször felkereste volt párját, aki azonban elutasította a közeledést. Újév napján O. János ismét elment az asszonyhoz, ám az újabb visszautasítást már nem viselte el: kést rántott, és megszúrta áldozatát. Ez után megfenyegette a nő barátját is, aki szintén az ingatlanban tartózkodott.

A rendőrök még a lakásban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kecskeméti lakost, akit kihallgatását követően őrizetbe vettek. A kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint az asszony ugyan combtájékon és a mellkasán könnyű sérüléseket szenvedett, de a 9,5 centiméter pengehosszúságú kés akár komolyabb – életveszélyes – sérülést is okozhatott volna.

A nyomozók – a szakértői vélemény és a tanúvallomások alapján – módosították a gyanúsítást. Álláspontjuk szerint a férfi nem súlyos testi sértés kísérletét, hanem életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletét valósította meg.

A megyei főkapitányság munkatársai a jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a nyomozást befejezték, az iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

Kérjük, fogadja meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jótanácsait!

Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítséghez. Ahol segítséget kaphat:

  • Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat
  • Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat
  • NANE (Nők a nőkért együtt az erőszak ellen egyesület)
  • Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány
  • Nők joga honlap
  • Áldozatsegítő Szolgálat

Kérjük, hogy a lehetőségekről az egyes szervezetek, segítő szolgálatok honlapján tájékozódjon! Fontos tudni, hogy a rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut.

A legfontosabb üzenetünk, hogy amennyiben úgy érzi, hogy az Ön vagy hozzátartozója sérelmére bűncselekményt, szabálysértést követnek el, haladéktalanul hívja a rendőrséget a 112-es – ingyenesen hívható – segélyhívó számon, vagy tárcsázza az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat +36-80-205-520-as krízisvonalát. Ha úgy érzi, hogy azonnali segítséget nem igényel jelenlegi helyzete, de fenyegetve érzi magát, tegyen feljelentést bármelyik rendőrkapitányságon.

A megyei segítő szolgálatok elérhetősége az alábbi linket található: http://www.police.hu/hu/ugyintezes/tavoltartas/bacs-kiskun-megye

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.