Lezárt akta: embercsempészek ellen jártak el

2021. 09. 14., k - 12:07
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a 31 éves szerb és a 37 éves magyar férfival szemben folytatott büntetőeljárást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrök a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján a 8-as számú főúton, Ajka-Bakonygyepesen megállítottak egy szerb honosságú autót 2021. április 3-án 19 óra 45 perckor, amelyet egy szerb férfi vezetett. Az Ausztria felé tartó járműben a sofőrön kívül hét, magát szír állampolgárnak valló személy utazott. Az utasok illegálisan jutottak Magyarország területére, jogszerű tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy a járművezetőt egy 37 éves kisszállási férfi is segítette egy másik autóval. Őt szintén elfogták Ajka-Bakonygyepesen. A gépjárművezetőket, valamint az illegálisan az országban tartózkodó személyeket az egyenruhások előállították. A 31 éves szerb és 37 éves magyar elkövetőt őrizetbe vették, és embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A két férfi az eljárás tartama alatt letartóztatásban voltak.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozás során beszerzett adatok eredményeként az eljárás vizsgálatát befejezte, és az ügy iratait megküldte az illetékes ügyészségnek.

A magyar jogszabályoknak megfelelően a rendőrök intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.