Lezárt akta: emberölés

2021. 06. 03., cs - 07:34
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást egy tavaly történt élet ellenes ügyben. A gyanú szerint egy nő kikötözte szeretőjét az ágytámlához, majd egy késsel, több mint ötvenszer megszúrta.

A nyomozás adatai szerint a 39 éves nő és szeretője között 2020. április 1-jén 11 óra körül egy gödöllői lakásban alakult ki nézeteltérés. A gyanú szerint a nő a 42 éves férfi kezeit spaniferrel az ágytámlához kötözte, majd egy 34 és egy 16,7 centiméter pengehosszúságú késsel –az orvosszakértői vélemény alapján- több mint ötven alkalommal megszúrta, majd magára hagyta.

A sértett szúrt sérüléseket szenvedett a nyakán, a tarkóján, a hátán, vállán, karján, és a mellkasa teljes felületén. A nő órákkal később tért vissza a helyszínre, ahol a vérnyomokat megpróbálta eltüntetni, majd este 20 óra után értesítette a rendőrséget, ahol elmondta, „összevesztünk, és belevágtam a nagy kést”.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt a rendőrök elfogták és előállították. Kihallgatása során a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, a cselekmény elkövetését elismerte.

Az azóta is letartóztatásban lévő R. Katalinnal szemben a Pest megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.