Lezárt akta - étlen-szomjan

2018. 02. 16., p - 07:50
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hetekre magukra hagyták az állataikat Jászapátin. A rendőrség vádemelést javasol.

A rendőrök 2017. július 19-én délután jelentek meg egy Jászapátin lévő ingatlannál, ahonnan állatkínzásról érkezett bejelentés. A Jászapáti Rendőrőrs munkatársai a helyszínen jelen lévő társzervek képviselőivel együttműködve jutottak be az akkor lakatlan ingatlan területére. A ház udvarán három lesoványodott, igen rossz állapotban lévő, lánccal megkötött kutyát és egy malacot, a ház előtt pedig egy elpusztult kiskutyát találtak.  A hatósági állatorvos azonnal megvizsgálta a még élő állatokat, majd intézkedtek azok elszállításáról.

A rendőrök megállapították, hogy a házban lakók pár héttel korábban összevesztek, majd elköltöztek, magukra hagyták jószágaikat, részükre élelmet és ivóvizet nem biztosítottak, ellátásukról nem gondoskodtak. A jászsági rendőrök felkutatták a 26 éves férfit és 26 éves párját. A nyomozók O. Ferencet és P. Saroltát állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság az ügyben folytatott nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.