Lezárt akta: halált okozó testi sértés Badacsonyban

2019. 05. 15., sze - 09:38
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfival szemben.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2018. szeptember 8-ára virradó éjszaka Badacsonyban két szórakozó baráti társaság tagjai között szóváltás alakult ki, majd dulakodni kezdtek, melynek során egy férfi életét vesztette.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi, a 34 éves V. János és a 29 éves S. Norbert személygépkocsival menekülni próbált a helyszínről, azonban autójukkal árokba hajtottak. A rendőrök elfogták, majd előállították és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként kihallgatták őket.

A két férfival szemben a halált okozó testi sértés bűntett, valamint S. Norbert ellen további kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlet bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügyben keletkezett iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Badacsony


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.