Lezárt akta: „Innen élve nem mentek el!”

2022. 01. 09., v - 09:27
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök befejezték egy tavalyelőtti élet elleni bűncselekmény vizsgálatát. A gyanúsított egy budaörsi házban két férfi ismerősétől egy bárddal pénzt, italt, kávét és cigarettát követelt, majd nekik esett.

Egy idős, budaörsi férfi tett feljelentést a rendőrségen 2020 augusztusában, mivel a vele egy háztartásban élő férfivel közös otthonukba napokkal korábban beengedték ismerősüket, aki aztán - ellenük fordulva - pénzt, italt, kávét és cigarettát követelt. A két áldozat kávéval és cigivel kínálta az 56 éves P. Ernőt, aki látszólag elégedetten távozott, kis idő elteltével azonban egy széles pengéjű bárddal tért vissza és azt kiabálta, hogy „Innen élve nem mentek el!”, majd jótevőinek esett.

Mindkét férfit ütötte, rúgta, ahol érte, csapkodott a bárddal, közben pénzt követelt. Miután végzett, zsebre vágta áldozatai 34 ezer forintját és elmenekült a helyszínről.

Az egyik sértett a bántalmazás következtében súlyos fej-, és kézsérülést szenvedett, ami védekezés hiányában a szakértői vélemény alapján közvetlen életveszélyes állapothoz is vezethetett volna. A másik férfi könnyű sérülést szenvedett, azonban a támadáshoz használt eszköz és erőbehatás, valamint a támadott testtájék alapján fennállt az esélye a súlyosabb sérülés bekövetkezésének.

A budaörsi nyomozók pár órán belül már a kihallgató helyiségben faggatták P. Ernőt, aki a terhére rótt bűncselekmények elkövetését tagadta, a gyanúsítás ellen panasszal élt. Védekezésében elmondta, hogy ismerősei is szoktak verekedni, többször látta, amint ütötték egymást. Biztos haragból találták ezt ki róla, ő senkit nem bántott, csak így akarják eltüntetni.

A jelenleg is letartóztatásban lévő P. Ernő ellen a nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette kísérletének, testi sértés bűntette kísérletének, valamint felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.