Lezárt akta: ittasan akart „kocsikázni”
A kisteleki rendőrök befejezték a nyomozást egy baksi férfival szemben, aki önkényesen és ittas állapotban vitt el egy Opelt.

A rendőrségre 2021. június 30-án hajnalban érkezett bejelentés, hogy Ópusztaszer külterületén egy ingatlan elől ismeretlenek - a tulajdonos tudta nélkül - elvittek, egy ott leállított Opel típusú személygépkocsit.
Az egyenruhások a helyi polgárőrökkel együttműködve a forrónyomon üldözés eredményeként a helyszíntől több kilométerre elfogták, a láthatóan erősen ittas állapotban lévő sofőrt, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
A feltételezett elkövetőt mintavételre előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A 29 éves férfi tettét azzal indokolta, hogy csak vezetni szeretett volna.
Az eljárás iratait a Kisteleki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztály munkatársai megküldték vádemelési javaslattal, az illetékes ügyészség részére.