Lezárt akta: Jockey kalandjai

2021. 11. 28., v - 08:25
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök befejezték a staffordshire terrier tolvaja elleni nyomozást, a gyanúsítottal szemben vádemelést javasoltak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy gödi férfi kérte 2021. február 20-án a rendőrök segítségét kutyája megtalálásához, egyedül nem járt sikerrel. Jockey névre hallgató házi kedvencét előző nap valószínűleg ellopták otthona zárt udvaráról. Hazatérve még Honey nevű másik kutyusával együtt játszottak, nem sokkal később azonban már nyitott kertkapuval és Jockey eltűnésével szembesült.

A rendőrök munkája négy nappal később eredményt hozott, igaz egészen Heves megyéig kellett követniük a nyomokat. Kutyus és gazdája újra egymásra találhatott.

A 100 ezer forintot képviselő Jockey eltüntetésével egy 30 éves apci férfit hoztak összefüggésbe. Elfogását követő kihallgatásán tett vallomása szerint a jószágot az utcán találta, „megtetszett, haza akartam vinni. Megfogtam és elhoztam.” – fogalmazott. Ölbe vette, betette egy furgonba, majd egy hevesi ismerőse házához vitte.

A más ügye miatt jelenleg letartóztatásban lévő, 30 éves férfi ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Fekete Györgyöt

A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 41 éves helybeli férfi megtalálásában.

 

Tetten ért tolvaj

A dabasi rendőrök elfogták azt a 25 éves férfit, aki a gyanú szerint egy örkényi házból pénzt lopott, ahova másnap visszament és négy tyúkot akart elvinni. Útját állták.