Lezárt akta: kostámadás az erdőben

2021. 06. 01., k - 08:00
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt folytatott nyomozást egy 39 éves férfival szemben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrségre 2020. augusztus 26-án kora este érkezett bejelentés arról, hogy egy Veszprémhez közeli település melletti erdőben egy női holttestet találtak, nem messze tőle pedig egy sérült férfi feküdt.

A férfi a rendőröknek elmondta, hogy aznap délelőtt gombászás során egy kos megtámadta, fellökte és többszöri ökleléssel sérüléseket okozott neki. A sérült személyt kórházba szállították, majd a férfi egy hónapon belül elhunyt.  Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy az erdőben talált nő, valamint a férfi halála az állat támadásával összefüggésbe hozható.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a kos gondozóját, egy 39 éves férfit, aki az erdő melletti területen tartott tenyészállatokat. A férfi elmondta, hogy a kos a támadást megelőző napokban kóborolt el a bekerített területről, valamint elismerte felelősségét abban, hogy nem intézkedett az állat befogásáról.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.

 

Luxusbetörés

A budapesti rendőröknek csupán fél nap kellett, hogy azonosítsák a terézvárosi luxusmárkabolt betörésének feltételezett tetteseit. A két külföldi férfit őrizetbe vették, a több tízmillió forint értékben ellopott táskák, napszemüvegek és övek egy részét lefoglalták a nyomozók.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.