Lezárt akta: láncra verve

2021. 05. 06., cs - 10:24
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői nyomozók befejeztek egy 2018-as büntetőügyet. A gyanú szerint egy 43 éves erdőkertesi nő láncra kötve bezárt három kistestű kutyát és egy macskát, majd elköltözött.

Egy helyi férfi jelezte a közterület-felügyelőnek 2018. március 12-én, szomszédját egy hete nem látta, állatai azóta étlen-szomjan maradtak. A közterület-felügyelő értesítette a rendőröket, akiket a háznál lesújtó látvány fogadott: három kiskutya és egy macska volt szemmel láthatón elhanyagolt állapotban bezárva és láncra kötve. Koszosak, bolhásak voltak, nyakukon a lánc kikoptatta a szőrt.

Étellel csalogatták ki odújukból a csontsovány jószágokat, majd megitatták és megetették őket. Miután ellátták és menhelyre szállíttatták a szerencsétlenül járt állatokat hely-, és személyismeretük alapján azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható 43 éves M. Lajosnét. Lakó-, és tartózkodási helye ismeretlen volt, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az alapján fogták el a győri rendőrök, majd előállították és kihallgatták.

Az asszony a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte be, azt is tagadta, hogy az erdőkertesi ingatlanában állatai lettek volna.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 43 éves nővel szemben állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.