Lezárt akta: Magára hívta a rendőröket

2018. 12. 03., h - 08:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni autómosó alkalmazottjai vitték el azt az autót, amit a tulajdonosa azért hagyott ott, hogy kitakarítsák. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy férfi telefonon kért segítséget a rendőröktől 2018. október 14-én 22 óra körül, mivel Debrecenben, a Mikepércsi úton leparkolt az autójával, azonban nem húzta be a kéziféket, ezért a jármű begurult egy árokba. A sofőr elmondta, hogy nem sikerül kihúznia a gépkocsit, ezért szeretné, ha a rendőrök segítenének neki. Az egyenruhások a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként megállapították, hogy a bejelentő hajtott az árokba a járművel. Ezt követően a 27 éves férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Az igazoltatás során kiderült továbbá az is, hogy K. Márk és társa, M. Márk egy debreceni autómosóban dolgoznak és onnan hozták el az autót, amit annak tulajdonosa, azért hagyott ott, hogy azt kitakarítsák.  A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a két debreceni lakost, akik elismerték tettüket. A nyomozás adatai szerint K. Márk haza akarta vinni munkatársát az autóval, aki kezdetben ellenezte az ötletet, majd mivel tudta, hogy kollégája ittas, így inkább ő ült a volánhoz. A 19 éves M. Márk hazavezette az autót, amivel ezt követően K. Márk árokba hajtott. A balesetben nem sérült meg senki. A Debreceni Rendőrkapitányság K. Márkkal szemben járművezetés ittas állapotban vétség, valamint jármű önkényes elvétele bűntett, míg M. Márkkal szemben jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

A Debreceni Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.