Lezárt akta: megölte újszülött fiát

2021. 05. 07., p - 06:58
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök befejezték egy 2004-ben elkövetett csecsemőgyilkosság vizsgálatát. Az apát gyanúsítják.

Egy Péteri külterületén lévő szeméttelepen felhalmozott, a településen végzett lomtalanításkor összegyűjtött hulladékok között találtak 2004. szeptember 24-én délelőtt egy becsomagolt újszülött holttestet. A fekete szemeteszsák tartalmával szembesülő guberálók hívták a rendőrséget. Az elrejtéshez használt zsákban véres rongyok voltak, az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint érett, életképesen világra jött kisfiú volt az áldozat, halála erőszakos módon, eltitkolt, elhanyagolt szülés, ellátatlanság, magára hagyottság, kihűlés miatt következhetett be, amelyhez a zsákba csomagolás okozta levegőelhasználódás, fulladás is közrejátszhatott. Hónapokon keresztül zajlott a felderítés, ám a tanúvallomások, kikérdezések, a helyszíni szemle és a boncolás adatai nem hoztak fordulatot, a tettest nem sikerült azonosítani. A büntetőeljárást felfüggesztették, de nem feledték.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya 2020-ban vette elő az aktát. Áttanulmányozták, elemezték, hónapokig ötleteltek, keresték a megoldást, mígnem 2020 júniusára 55 főre sikerült szűkíteniük a szóba jöhető, Péteri településen élő anyák számát. A több gyermekes nők közül egy akkor 48 éves asszony sétált be a Gyömrői Rendőrőrsre és vallomást tett.

Elmondta, hogy 2004-ben akkori férjével, S. Józseffel élt, közösen nevelték egy éves ikerfiaikat, valamint előző házasságából született három gyermekét. Kapcsolatuk megromlott, férje féltékeny volt, többször megverte, lelki és fizikai terrorban tartotta. Egy őszi hajnalon hasfájásra ébredt, egy órával később egy kisfiúnak adott életet, terhességével nem volt tisztában. A hangokat hallva férje belépett a szobába, meglátta a gyermeket és kiabálni kezdett, felesége hiába kérte, hívjanak mentőt. Amikor az anya a fürdőszobából visszatért sem újszülöttjét, sem férjét nem találta. Később S. József visszaérkezett és megfenyegette, ha bárkinek szólni mer a szülésről, megöli. A harmadnap kérdezősködő rendőröknek azt hazudta, nem tud senkiről, aki a közelmúltban szülhetett – bár sejtette, hogy a megtalált halott csecsemő az ő fia lehetett. Nem sokkal később S. Józseffel elváltak útjaik, azóta újból férjhez ment, de a történtekről 16 esztendőn át hallgatott.

S. Józsefet 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Az őrizetbe vett és letartóztatott gyanúsított mindent tagadott, állítása szerint fogalma nem volt a terhességről és a szülésről, sőt az akkoriban a környéken nagy port kavart halott csecsemő ügye őt is sokkolta. Feleségét sosem bántotta, apró vitáik voltak, de kezet sosem emelt rá.

A most 58 éves, monori illetőségű S. Józseffel szemben folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.