Lezárt akta: Megverte az élettárást

2020. 05. 25., h - 09:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint úgy megverte az élettársát, hogy a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A rendőrségre 2019. augusztus 14-én tett bejelentést a berettyóújfalui kórház egyik munkatársa arról, hogy egy betegüket bántalmazásból származó súlyos, életveszélyes sérülések miatt kell ellátniuk. A nyomozók azonnal az ügy felderítésébe kezdtek, és hamar a látókörükbe került egy férfi, a nő élettársa. Előállították a 37 éves földesi lakost a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Mint kiderült, a férfi rendszeresen bántalmazta a sértettet, azonban 2019. augusztus 11-én éjszaka a megszokottnál is nagyobb düh lett úrrá a gyanúsítotton. Az ingatlanjuk kertjében kezdte ütni és rúgni az asszonyt, amit akkor se hagyott abba, amikor már áldozata a földre került.

A nőt napokkal később egyik rokona vitte kórházba, mivel már olyan fájdalmai voltak, hogy egyedül nem tudott elmenni. Az orvosi vizsgálatok és vélemények alapján súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a bántalmazás következtében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés, valamint kapcsolati erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást. A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.