Lezárt akta: MÉH-telepen értékesítette a lopott vasanyagot, ez lett a veszte

2021. 07. 11., v - 09:11
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt folytatott eljárást egy 22 éves férfival szemben. A napokban befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak.

 

Egy dunaújvárosi férfi tett bejelentést a rendőrségre idén februárban, miszerint betörtek egy dunaegyházi lakás nyári konyhájába, és elvitték az értékeit. A tolvaj kivágta a szúnyoghálót, és benyomta az ablakot, hogy bejusson a lakatlan házba, majd autóalkatrészeket: felniket, akkumulátort, reduktort és hűtőt lopott.

A sértett – miután látta, hogy meglopták – elindult felkutatni a holmijait, és sikerrel is járt. Az egyik közeli MÉH-telep udvarán látta meg a hiányzó felniket, majd értesítette a hatóságot. Az egyenruhások lefoglalták a lopott dolgokat, és visszaadták a férfinak. A rendőrök ezután hamar beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt. A jelenleg szabadlábon védekező férfi a kihallgatásán beismerő vallomást tett. A 22 éves előszállási lakossal szemben a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.