Lezárt akta: Mindent vitt, amit mozdítani bírt

2018. 06. 16., szo - 07:46
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Műszaki cikkeket, gázpalackot, arany ékszereket és ruhaneműket lopott egy makói férfi egy családi házból Csanádalbertin. A rendőrség vádemelést javasol a gyanúsítottal szemben.

A feltételezett elkövető 2018 tavaszán, az ablak befeszítésével jutott be az ingatlanba, ahonnan laptopot, láncfűrészt, ruhákat, karkötőt és gyűrűt tulajdonított el. A makói nyomozók a bejelentéstől számított néhány órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 34 éves férfi gyanúsítható megalapozottan. Tőle a vagyontárgyak egy részét lefoglalták, majd visszaadták azt a tulajdonosnak.

A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, ellene lopás miatt indult eljárás.

A makói rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.