Lezárt akta: Mosószeres dobozba rejtette a maroklőfegyvert

2018. 03. 27., k - 13:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 45 éves nővel szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy debreceni nővel szemben.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2017. december 21-én 23 óra 19 perckor arról, hogy egy nő debreceni lakásában engedély nélkül lőfegyvert és lőszereket tart.  A nyomozók ellenőrizték a kapott információt és megjelentek a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nő lakásában, ahol házkutatást tartottak. A rendőrök B. Katalin konyhájában egy Magnum R6 típusú maroklőfegyvert és 52 darab lőszert találtak és foglaltak le. A 45 éves helyi lakost a rendőrök előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését. 

A nyomozó hatóság a nővel szemben folytatott büntetőeljárást 2018. március 27-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.