Lezárt akta: „Most meghalsz”

2021. 12. 17., p - 11:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik családi viszályuk miatt estek egymásnak.

A rendőri egységek még időben érkeztek Pilis Rákóczi utcába 2020. szeptember 13-án délután, ahol korábbi nézeteltéréseik miatt akart revansot venni egymáson két férfi.

A 20 éves I. Gusztáv egy fejszével hadonászva indult a 47 éves B. Mihály irányába, aki az út szélén lévő kövekkel dobált a baltás férfi, és annak időközben kiérkező családtagjainak irányába. A rendőrök mindkét férfit előállították.

Kihallgatásakor B. Mihály a terhére rótt bűncselekményt tagadta, a gyanúsítás ellen panasszal élt, nem érezte magát bűnösnek. I. Gusztáv meglátása szerint csak védekezett, hiszen miközben támadója baltával fenyegette azt mondta, „most meghalsz, szólhatsz apádnak is”.

A Monori Rendőrkapitányság a B. Mihály ellen garázdaság vétsége, míg I. Gusztáv ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait az ügyészségnek átadta.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.