Lezárt akta: Nem jutott messzire

2021. 07. 01., cs - 09:06
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök befejezték a nyomozást annak a 19 éves fiatal férfinek az ügyében, aki a gyanú szerint erőszakkal vette el egy fiú pénzét Vácon.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Váci Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés szerint 2021. április 11-én 13 óra 30 perc körül egy 14 éves fiút kiraboltak. Az áldozat a rendőröknek elmondta, hogy egy helyi buszmegállóban ücsörgött, amikor egy ismeretlen fiatal mellé ült és pénzt kért tőle. Az átadott apróval a kérő nem elégedett meg, többet akart. Ennek nyomatékosításaként zsebébe nyúlt, mintha elő akarna húzni valamit és megfenyegette, ha nem adja oda az összes pénzét, megszurkálja. Az áldozat félelmében kétezer forintját is odaadta, R. Krisztofer pedig elfutott zsákmányával.

A riasztott rendőrök forró nyomon indultak, azonosították és alig több mint egy óra alatt a belvárosban kattintották a bilincset a támadó csuklóján. R. Krisztofer a bűncselekmény elkövetését részben elismerte. Állította, ő nem fenyegette meg a fiút, szépen kérte pénzét, amiből később cigarettát és dobozos üdítőt vásárolt.

A Váci Rendőrkapitányság az ügyben a nyomozást befejezte, a rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás iratait átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.