Lezárt akta: orvhalász került a rendőrök hálójába

2020. 04. 24., p - 10:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak a tiltott eszközzel halászó férfi ellen.

 

Halőrök tettek feljelentést 2020. március 27-én késő este a rendőrségen. Elmondták, hogy feladatuk ellátása közben egy orvhalászt értek tetten a Kamarás-Dunán, akit a zsákmányával együtt a helyszínen visszatartottak.

A rendőrök azonnal a horgászegyesület munkatársainak a segítségére siettek, és előállították a tiltott eszközökkel horgászó 44 éves helybélit. A férfi úgynevezett leshálót telepített a Sugovica vízterületén, és ennek segítségével tett szert a halakra. Az őrök lefülelték, miután a keszegekkel, sügérrel teli hálót a vízből kiemelte. A kíméletlen és szabálytalan módszer eredményeként a halak egy része már a hálóban elpusztult.

Az állatkínzással és orvhalászattal gyanúsítható férfi az eljárás során szabadlábon védekezhetett. Ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.