Lezárt akta – rablás és zsarolás miatt kell felelnie

2021. 04. 07., sze - 14:53
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a férfi bántalmazta és pénzt követelt a neki hajlékot nyújtó tiszasülyi sértettől.

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

Szívességi lakáshasználóként élt a sértett tiszasülyi ingatlanában egy férfi, aki 2020. október 3-án 19 óra körül pénzt követelt a neki hajlékot nyújtó személytől. Ezt a szállásadó visszautasította, ezért a jogsértő tenyérrel és ököllel többször arcon ütötte a férfit.  A bántalmazást csak akkor hagyta abba, amikor  a sértett 3500 forint értékű bankjegyet adott át  a részére. Az agresszor meghallotta, hogy a sértett zsebében pénz csörren, ezért felszólította ennek átadására is, így további ötszáz forint apróhoz jutott.

Megalapozott volt a gyanú továbbá arra is, hogy a férfi korábban a sértett telefonját erőszakkal követelte, aminek a megfélemlített eleget is tett. Ugyancsak a gyanúsított valósította meg 2020. október 5-én azt a bűncselekményt, amikor a terhelt azzal fenyegette szállásadóját, hogy „el lesz verve”, ha nem adja oda neki a lakhatási segélyt. A fenyegetés hatására a sértett nem merte felvenni a támogatást.

A nyomozók a gyanúsított kihallgatását követően őrizete vették a férfit, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A szolnoki rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csak egy napig örülhetett

A rendőrök alig 24 órán belül azonosították és elfogták azt a baksi férfit, aki egy ismerőse házából vitt el arany ékszereket. Lopás miatt indult ellene eljárás.

 

Elkapták a tapolcai ámokfutót

Ámokfutó törte-zúzta a gépkocsikat Tapolcán és környékén. Volt, akit lesodort az útról, volt, akivel szándékosan ütközött.