Lezárt akta: rendőrkézen a színesfémtolvajok

2020. 12. 04., p - 15:23
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyében, amelyben az eljárás adatai szerint három férfi több mint kettőezer-ötszáz kilogramm rézkábelt tulajdonított el.

Lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság két helyi, valamint egy nagybarcai férfival szemben. Az elkövetők 2019. október 23-a és november 19-e között, egy kazincbarcikai hulladékkezelő telephelyről, több mint hárommillió forint értékű rézkábelt tulajdonítottak el. A nyomozás eredményeként a rendőrök az elkövetőket - előállításukat követően - 2020. november 19-én gyanúsítottként hallgatták ki. Az eltulajdonított színesfémkábelek nagyobb részét a nyomozók lefoglalták, és visszaadták azokat a jogos tulajdonosának.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.