Lezárt akta: „rossz ötlet volt” – mondta egy gyerekkel a hátsó ülésen rendőrök elől menekülő férfi

2022. 01. 29., szo - 11:24
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárták le az érdi rendőrök azt a nyomozást, amelyben ittas vezetések, közúti veszélyeztetés és kiskorú veszélyeztetése a gyanúsítás egy 33 éves román férfivel szemben.

Az első, 2019. július 7-ei igazoltatásánál kiderült, az Érd, Fehérvári úton leintett autó sofőrjének nincs vezetői engedélye. Ez lett volna a legkisebb baja, ám a járőrök alkohol szagát is érezték, ezért megszondáztatták. A műszer pozitív eredményt hozott, mintavételre előállították, valamint eljárás indult ellene.

Négy nappal később ugyanazok a járőrök egy, az Érd Velencei úton velük szemben haladó autó volánja mögött meglátták az újfent jogosítvány nélkül vezető férfit. Utána fordultak, majd megkülönböztető fény-, és hangjelzéssel adták tudtára, álljon félre! A sofőr azonban menekülőre fogta. Kövér gázzal az út közepén, beközölve a záróvonalat, a többi autóst leszorítva száguldozott. Nem érdekelte a piros lámpa, a záróvonal, a gyalogos-átkelőhely, lassítás nélkül tolta kilométereken keresztül. A Béke téren lesodródott az útról, nekiment az útpadkának és a bokrok között megrekedt.

Mire a rendőrautó lefékezett, a férfi kipattant a járműből, hasra feküdt és kezét tarkójára fonta. Míg az egyik járőr megbilincselte, társa az utasoknak segített, K. Sándoron kívül ugyanis egy 9 éves kislány, valamint egy 45 éves férfi is ült a kocsiban. A kislány ijedten és sírva fájlalta a fejét, hozzá mentőt hívtak, a férfi nem sérült meg.

K. Sándor az Érdi Rendőrkapitányságon folytatta a napját. Kihallgatásán nem tagadott, a terhére rótt bűncselekményekben felelősségét elismerte. Vallomása szerint az első intézkedéskor egy névnapi összejövetelről kellett egy barátjához sietnie, de nem zavarta, hogy néhány sör legurítása után indult. A második alkalommal is sörözött, és éppen keresztlánya édesanyjához tartott utasaival, amikor a szembejövő rendőrautóban ráismert a korábban vele szemben intézkedő rendőrökre. Abban a pillanatban tudta, lebukott és biztos meg akarják állítani. Elmondása szerint utasai miatt menekült, gondolta, hogy komolyabb következménye lehet annak, hogy nem egyedül ül a kocsiban, ráadásul egyikük egy gyerek - igaza lett.

A két rendbeli járművezetés ittas állapotban vétsége mellé felkerült a listára a közúti veszélyeztetés, valamint a kiskorú veszélyeztetése bűntette is.

A levett mintákat megvizsgálva az igazságügyi vegyészszakértő az első alkalomnál 1,54 g/l (vérvétel idején), illetve 2,22 g/l (vizeletvétel idején), a második cselekménynél 1,19 g/l (vérvétel idején), valamint 1,78 g/l (vizeletvétel idején) etilalkohol koncentrációt állapított meg.

Az eljárás alatt kirendelt igazságügyi orvos-, elmeorvos-, és pszichológus szakértők véleménye szerint K. Sándor véglegesen alkalmatlan a közúti járművezetésre.

Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a közúti veszélyeztetés, és kiskorú veszélyeztetése bűntettének, valamint két rendbeli járművezetés ittas állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.