Lezárt akta: udvari ültetvény

2021. 11. 21., v - 09:17
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori rendőrök befejezték a nyomozást annak a 32 éves férfinek az ügyében, aki bényei otthonának udvarán nevelgette, majd külön helyiségben szárítgatta illegális növényeit.

Rutinszerű igazoltatásnak indult a 2019. november 9-ei rendőri intézkedés. Üllőn intették le az autójával közlekedő férfit, akinél kábítószergyanús anyagot, önzáró nejlontasakokat, alufóliát találtak, a sofőr drogtesztje amfetaminra és THC-re pozitív lett. Ennyivel nem elégedtek meg, irány a háza, ahol már az udvarra lépve gondolták, nem végeznek hamar. Az első látásra sem dísznövénynek tűnő, 180-300 cm nagyságú növények zsákokba kerültek, ahogyan a ház helyiségeiben - a konyhában, a fürdőszobában - talált, 10 darab száradó, valamint a már műanyag tányérokba tördeld kannabisz is. A szakértő szerint a gyökeres és száradó egyedek a növekedés generatív, a virágzás és magképződés szakaszában voltak.

Kihallgatásán a férfi nem tett vallomást, a terhére rótt bűncselekményt elismerte.

A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az ellene kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.