Lezárt ügy: Állatkínzás

2017. 09. 11., h - 13:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A polgári rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a gyanúsítottal szemben.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Polgári Rendőrőrs állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást B. Gézával szemben.

A nyomozás adatai szerint 2017. július 31-én 18 óra 30 perc körül állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy Polgár külterületén, egy tanya közelében megállt egy személygépkocsi. A bejelentő elmondta, hogy a sofőr a járműből kivett egy zsákot, amelyben két, körülbelül féléves kutya volt. Az ismeretlen az állatokat magukra hagyta, majd a helyszínről elhajtott. A beszerzett információkat követően a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 48 éves tiszaújvárosi férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak. B. Géza beismerő vallomást tett.

A rendőrség a vele szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.