Lezárt ügy: balesetet okozott, majd azt állította, hogy a felesége vezetett

2021. 04. 13., k - 09:13
Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A Vas megyei rendőrök befejezték a hamis vád és a hamis tanúzás miatt folytatott büntetőügy vizsgálatát.

Egy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset történt 2020 májusában, Egyházashetye belterületén. A baleset körülményeit a Celldömölki Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya szabálysértési eljárás keretében vizsgálta. A szabálysértési eljárásban egy házaspár meghallgatására került sor, melynek során a férj két alkalommal is azt állította, hogy a baleset során a gépkocsit a felesége vezette. A feleség az eljárásban tett vallomása során megerősítette, hogy a balesetet okozó gépjárművet ő vezette. A lefolytatott szabálysértési eljárásban azonban megállapításra került, hogy a balesetet okozó gépkocsit a férj vezette. A férj a feleségét a hatóság előtt szabálysértés elkövetésével hamisan vádolta, a feleség pedig a szabálysértési eljárásban az ügy lényeges körülményére vonatkozóan valótlan vallomást tett.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Gazdaságvédelmi Alosztálya a férjjel szemben egy rendbeli hamis vád vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, a feleséggel szemben pedig egy rendbeli hamis tanúzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Gyanúsítotti kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését mindketten elismerték.

A szükséges eljárási cselekményeket Főkapitányság Bűnügyi Osztályának Gazdaságvédelmi Alosztálya elvégezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Sárvári Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megállítva

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 25 éves román sofőr ellen, aki 12 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

 

Lezárt akta: Jockey kalandjai

A dunakeszi rendőrök befejezték a staffordshire terrier tolvaja elleni nyomozást, a gyanúsítottal szemben vádemelést javasoltak.