Lezárt ügy: emberölés Zalaegerszegen

2020. 03. 28., szo - 10:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2020. január 4-én délelőtt megjelent egy férfi a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon, és bejelentette, hogy megölte élettársát. A férfi által megjelölt lakásban a rendőrök holtan találtak egy 55 éves nőt, akinek halálát – az orvosi vélemény szerint – idegenkezűség okozta.

Az eljárás adatai szerint a férfi a zalaegerszegi lakásukban egy zsinórral megfojtotta élettársát, majd végzett közös kutyájukkal is. A nyomozók az 53 éves helyi férfit gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Kihallgatását követően a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, melyet az ügyészség indítványára a bíróság elrendelt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a büntetőeljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!