Lezárt ügy: megszúrta vitapartnerét a nő Körmenden

2021. 01. 23., szo - 08:39
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendőrök 2020. május 23-án elfogták és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályára előállították azt a magyarlaki lakost, aki Körmenden szóváltást követően egy alkalommal megütötte, majd több alkalommal késsel megszúrta vitapartnerét. A helyi férfi a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nyomozók a bántalmazó nőt gyanúsítottként kihallgatták, és vele szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal a Vas Megyei Főügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.