Lezárt ügy: öltözőből lopott

2018. 05. 22., k - 07:25
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak egy 16 éves fiúval szemben, aki egy szegedi étterem öltözőjéből ellopott egy táskát.

A megalapozott gyanú szerint a fiatal 2017. december 15-én egy helybeli étterem hátsó bejáratának nyitott ajtaján bement az épületbe, majd megkereste az öltözőhelyiséget, amit átkutatott. Az egyik szekrényből ellopta a vendéglátóhely egyik alkalmazottjának táskáját, majd elhagyta a helyszínt.

A pizzéria biztonsági kamerája felvételeket készített a tolvajról, amelyről a rendőrök felismerték a gyanúsítottat. A fiút előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene lopás bűntett elkövetése miatt indult eljárás.

A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.