Lezárt ügy: Önjelölt „kertészek”

2018. 04. 05., cs - 07:16
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság nyomozói kábítószer-kereskedelem miatt vádemelést javasolnak egy hódmezővásárhelyi férfival és társával szemben.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a makói nyomozók 2017. március 5-én két férfit állítottak elő, akik a gyanú szerint kannabiszt termesztettek egy földeáki ingatlanban. A ház villanyóraszekrénye kigyulladt, melynek oltását egy szolgálaton kívüli rendőr kezdte meg, aki önkéntes tűzoltóként tevékenykedett aznap. Az ültetvényt oltás közben találta meg, majd haladéktalanul értesítette a rendőrkapitányság ügyeletét.

A bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható 65 és 50 éves férfiakat előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam