Lezárt ügy: Villanyszámlája buktatta le a tolvajt

2018. 04. 13., p - 07:30
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

A Makói Rendőrkapitányság nyomozói előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Pitvaroson betört egy házba és értéktárgyakat vitt el. A feltételezett elkövetőt gyötörte a bűntudat, ezért további lopásokat is bevallott.

A helybeli férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. január 14-én egy pitvarosi lakóház ajtaját befeszítette, majd az ingatlanba bement és elektronikai cikkeket, szerszámokat, valamint ruhaneműket lopott el.

A tolvaj figyelmetlen volt, mert a bűncselekmény helyszínén kiejtett a zsebéből egy befizetett közüzemi számlát, amit a nyomozók később megtaláltak. Az irat alapján megállapították a feltételezett elkövető kilétét, majd elrendelték a férfi körözését, akit néhány órán belül el is fogtak.

A tolvajt a makói rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerővallomást tett. Elmondta, hogy tettét nagyon megbánta, és mivel gyötörte a bűntudat, ezért két korábbi bűncselekmény elkövetését is beismerte. A férfival szemben lopás miatt indult eljárás, amelyben a nyomozást a makói rendőrök a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csak egy napig örülhetett

A rendőrök alig 24 órán belül azonosították és elfogták azt a baksi férfit, aki egy ismerőse házából vitt el arany ékszereket. Lopás miatt indult ellene eljárás.

 

Elkapták a tapolcai ámokfutót

Ámokfutó törte-zúzta a gépkocsikat Tapolcán és környékén. Volt, akit lesodort az útról, volt, akivel szándékosan ütközött.

 

Hogy ne legyen halálos a döntés

Április első napjai óta egy meglehetősen sokkoló, az érzelmeket erősen megmozgató film kering az interneten: Te döntesz… a kanyarban!