Lezárt ügyek: A plüss elefántban volt a lopott pénz

2021. 08. 02., h - 10:06
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte az ügy vizsgálatát a rendőrség azzal a három nővel szemben, akik Kazincbarcikán 2,5 milliót loptak el egy idős hölgytől.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság három helyi nővel szemben.

A gyanúsítottak 2020. szeptember 7-én 9 óra után becsengettek egy kazincbarcikai lakásba. A tulajdonos a csengetésre a lakás ajtaját nyitva hagyta, és kiment a lépcsőház elé. Majd az egyik nő szóval tartotta a házigazdát, míg a társai a nyitott ajtón bejutva, a lakásból több mint ötezer eurót, és nyolcszázezer forint készpénzt tulajdonítottak el.

A rendőrök az elkövetőket négy napon belül azonosították, elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók szinte maradéktalanul lefoglalták az eltulajdonított készpénzt is, ami bele volt varrva egy plüss játékelefántba. A rendőrök a pénzt az eljárás során visszaadták a jogos tulajdonosának.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.