Lezárt ügyek: Betörtek a plébániára

2021. 01. 24., v - 08:59
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt már nyitva a bolt, ezért döntöttek úgy a gyanúsítottak, hogy a közeli plébánián keresnek még maguknak alkoholt. A Sajókazai Rendőrőrs befejezte az ügy vizsgálatát

Két sajókazai barát beszélgetett egy helyi téren 2020. július 20-án a késő esti órákban. A későbbi gyanúsítottak emlékezete szerint már mindketten elég ittasak voltak, amikor úgy döntöttek, hogy még tovább szeretnének italozni. Mivel nem akartak messze menni és az üzletek már zárva voltak, így úgy gondolták, hogy a közeli plébánián keresnek alkoholt. Betörtek az épületbe, ahonnan három üveg bort és egy üveg égetett szeszt, valamint különféle porcelán tárgyakat loptak el. A rendőrök hamar azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalokat, akik részletes beismerő vallomást tettek.

A Sajókazai Rendőrőrs a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés az M1-esen

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott április 1-jén az M1-es autópályán. Földön és levegőben: az autópálya- és a forgalom-ellenőrzési alosztály munkatársai mellett az akcióhoz helikopteres támogatást adott a Készenléti Rendőrség.

 

Letartóztatásban a lengyel embercsempészek

A rendőrök Dunaföldvár belterületén ellenőriztek két magyar rendszámú teherautót, melyek közül az egyikben illegális migránsokat szállítottak, míg a másik jármű a csempész gépkocsi előfutójaként közlekedett.